SIMPLE JACK

Jack foglalkozása az volt, hogy embereket ölt és ezért pénzt kapott. Jack szerette ezt a foglalkozást és ivott és dohányzott a szobában, és egy kicsit részeg lett, mert ma is embert ölt, és a gazdag ember pénzt adott neki.

- Szeretek embert ölni – mondta a kutyának, aki  szintén a szobában volt, és aludt.

Kint sötét volt.

- Szeretem a pénzt – mondta a kutyának, aki felébredt.

- Szeretek inni és dohányozni – mondta magának és a kutyának, aki elaludt.

SIMPLE JACK

Ekkor bejött a szobába egy ember.

- Ki vagy te? – kérdezte Jack. Úgy jöttél be a szobába, hogy nem hívtalak.

- Igen. – mondta az ember. – a nevem Gerrard. – az ember, aki azt mondta, hogy ő Gerrard, nem mondott mást.

A kuya felébredt, de nem mondott semmit, mert Jack megtanította, hogy ne mondjon semmit, csak egy tárgy mögött legyen, és ne látszódjon. A kutya nem látszódott.

- Miért jöttél be a szobába? – kérdezte Jack. Egy pisztoly volt az asztalában.

- Azt akarom, hogy megölj egy embert. Adok neked pénzt.

És Gerrard pénzt adott Jacknek. Jack pisztolya az asztalban maradt.

- Ez kevés pénz – mondta Jack. Ezért egy nagyon kicsi embert fogok megölni.

- Az ember akit meg kell ölni, nagy. De utána, ha a nagy ember meghalt, adok még 100 pénzt.

- Ki ez az ember?

- A király.

- Adnod kell 100 pénzt és én megölöm a királyt és utána adnod kell még 100 pénzt.

- Nem.

- Nem?

- Nem.

- Ha nem, akkor menj ki a szobából - mondta Jack és ivott és dohányzott.

Gerrard nem ment ki a szobából hanem azt mondta:

- Adok 50 pénzt és megölöd a királyt és utána adok még 50 pénzt.

- Adsz 75 pénzt és megölöm a királyt és utána adsz még 90 pénzt.

- Adok 60 pénzt és megölöd a királyt és utána adok még 65 pénzt.

- Adsz 50 pénzt és nem ölöm meg a királyt és utána adsz még 50 pénzt.

- Jó. – mondta Gerrard utána gondolkozott, és azt mondta: - Nem jó.

- Ez egy vicc volt – mondta Jack és utána azt mondta: - 70 - 80

- 70 - 70

- Jó. – mondta Jack.

- Jó. – mondta Gerrard.

- Megölöm a királyt.

- Én meg adok pénzt.

Egy nappal később Jack bement egy boltba ahol puskák voltak. Egy nagy hasú eladó volt a boltban.

- Puskát akarok.

- Melyiket?

- Mutasd meg a puskákat.

Az eladó megmutatta a puskákat. Volt egy kicsi, egy nagyobb, és egy legnagyobb.

A legnagyobb akkora volt mint Jack.

- A legnagyobbat akarom.

- Adsz 50 pénzt és odaadom a legnagyobb puskát.

- Adok 30 pénzt és odaadod a legnagyobb puskát.

- Nem. Ez egy bolt.

- Jó – mondta Jack és már nem akarta kevesebb pénzért megvenni a puskát.

Jack adott 50 pénzt a boltosnak, és a boltos odaadta a legnagyobb puskát Jacknek.

Jack kiment a boltból.

 

A puska nagyon nagy volt, és Jack nem tudta megakadályozni, hogy az emberek az utcán lássák. Gyorsan ment a házába, de útközben az emberek mind látták a nagy puskát de nem mondtak semmit csak gyorsabban mentek, mint addig.

Volt egy ember, aki szintén meglátta a puskát de nem úgy viselkedett mint a többi ember.

Odament Jackhez, és azt mondta.

- Én egy rendőr vagyok. Mi az?

- Semmi.

- De. Az egy puska.

- Hopp – mondta Jack – korábban nem tudtam, hogy ez egy puska. És ez ravaszság volt.

- Tudom, hogy korábban is tudtad, hogy ez egy puska. Ez egy nagy puska.

- Azt tudtam, hogy nagy – mondta Jack – de azt nem tudtam, hogy puska.

- De igen.

- De nem.

- De igen. Igen, igen. És ha mégsem, akkor is ez egy bűn és el kell menned a börtönbe.

- Ez nem egy bűn. Ez egy tévedés.

- Bűn.

- Tévedés.

- Bűn. És ha mégsem, akkor is én azt mondom, hogy el kell menned a börtönbe. És ha én azt mondom, hogy el kell menned a börtönbe, akkor elmész a börtönbe. Én is megyek, hogy ne tudj máshova menni.

- Adok pénzt.

- Mennyit?

- 10 pénzt adok.

- 10 pénz kevés. El kell menned a börtönbe.

- 20.

- 20 pénz kevés. El kell menned a börtönbe.

- 30.

- Jó. Menj haza. De nekem kell adnod a puskát. Akarom. Nagy puska. Akkora mint te.

- Nem. A puska kell.

- Mire kell?

- Adok 50 pénzt, és elmegyek haza és a puska is elmegy haza.

- Jó.

Jack gondolkozott. Adott a boltosnak 50 pénzt és most ad a rendőrnek 50 pénzt. Az 100 pénz. 100 pénz nagyon sok és enni kell és inni kell és dohányozni kell.

- Mit csinálsz? – kérdezte a rendőr – gondolkozol? Ne gondolkozz.

Jack abbahagyta a gondolkozást és lelőtte a rendőrt.

A halott rendőrnek volt egy pisztolya és 10 pénze.

Jack gazdag volt.

Bement a boltba és odaadta a boltosnak a pisztolyt, aki nem adott pénzt és azt mondta Jacknek, hogy menjen el.

A király háza nagy volt és a király benne feküdt. Két nő feküdt még a házban, egy a király fölött és egy a király alatt. A király jól érezte magát.

A királynak 1000000 pénze volt, ezért sok ember akarta megölni. A király kicsi volt, de nem félt a sok embertől. Mert volt 12 nagy ember a házában és a 12 embernek 12 nagy puskája.

Jack ezt korábban nem tudta, és amikor odament a király háza mellé, és látott 12 nagy embert 12 nagy puskával, tudta, hogy a királyt megölni nehéz, és nem ment be a házba.

 

A 12 nagy ember meglátta Jacket, és azt mondta:

- Te ki vagy?

- Rendőr.

- Menj haza.

- Nem. Én itt most dolgozom.

- Miért? A te dolgod nem itt van – mondta a 12 nagy ember.

- Mondanom kell valamit a királynak.

- Nem mondhatsz semmit a királynak. Megakadályozzuk.

- Ha megakadályozzátok, jön 24 nagy rendőr és megölnek titeket.

- Nem. Te nem vagy rendőr.

- De igen.

- Jelvény van? Mutasd meg.

- Jack megmutatta a jelvényt, ami korábban a halott rendőr jelvénye volt, de most már Jack jelvénye.

- Ez egy jelvény.

- Én is ezt mondtam.

A 12 nagy ember nem mondott semmit, hanem gondolkozott.

 

Idő telt el, és a 12 nagy ember közel ment Jackhez.

- Van egy nagy puskád. Láttuk.

- Nincs.

- Van. Ideadod a nagy puskát és bemész a házba és beszélsz a királlyal. Aztán hazamész és nem jössz többet. – mondta a 12 nagy ember.

- Jó – mondta Jack és odaadta a nagy puskát a 12 nagy embernek és bement a házba.

 

- Te ki vagy, és mit akarsz? – kérdezte a király.

Jack megnézte a szobát. A szobában nem volt 12 nagy ember, csak a király, és két nő akiknek nem volt ruhája. A királynak sem volt ruhája, vagy volt ruhája, csak máshol. A nőknek is volt ruhájuk, csak máshol.

Nem volt puskája és pisztolya a királynak. Egy fegyvere volt, és kicsi.

 

- Gerrard azt mondta, öljelek meg. Ezért megöllek. És pénzért.

- Ne – mondta a király, és ez volt minden amit mondott.

- De - mondta Jack és a halott rendőr pisztolyával amit addig nem látott senki, megölte a királyt. És a két nőt is megölte.

 

A 12 nagy ember bejött a szobába. Meglátták a halott királyt és a halott két nőt. És nem látták Jacket aki egy tárgy mögött volt ezért nem látszódott.

 

- Hol a rendőr? – kérdezte a 12 nagy ember.

- Nem rendőr.

- De. Emlékszem, hogy azt mondta.

- Nem mondott igazat.

- Hol a nem-rendőr?

- Kiment a szobából?

- Nem láttuk.

- Egy tárgy mögött? – kérdezte a 12 nagy ember és Jack rosszul érezte magát a tárgy mögött.

- Melyik tárgy mögött?

- Lámpa?

- A lámpa kicsi. A nem-rendőr nagyobb. Nem lehet a lámpa mögött.

- Asztal?

- Az asztal és a fal között nincs hely. Nem lehet az asztal mögött.

- Függöny?

- Igen, függöny – mondta saját magának a 12 nagy ember, és Jack átment a függöny mögül az ágy alá, úgy, hogy a 12 nagy ember nem látta meg.

- Függöny.

- Ha a függöny mögött van, lelőjük a függönyt.

- És ha lelőjük a függönyt, a nem-rendőr meghal.

- Ez jó. – mondta a 12 nagy ember és 12 puskával lelőtték a függönyt, és Jack örült, hogy nincs a függöny mögött.

- A nem-rendőr halott – mondta a 12 nagy ember.

- Ha a függöny mögött volt.

- Megnézzük.

Megnézték. A halott nem-rendőr nem volt a függöny mögött.

- Nincs ott.

- Ágy?

- Igen. Az ágy alatt van.

- Lelőjük az ágyat?

- Lőjük le.

A 12 nagy ember majdnem lelőtte az ágyat és majdnem megölte Jacket, amikor 24 rendőr jött be a szobába.

- Mi történik? – kérdezte a legnagyobb.

- Semmi, semmi. – mondta a 12 nagy ember.

- Egy ember, - mondta a rendőr – aki a ház mellett lévő házban lakik, azt mondta, hogy itt történik valami.

- Mindig mindenhol történik valami – mondta a 12 nagy ember – és ez életbölcsesség volt.

- Nem. Itt VALAMI történik – mondta a rendőr – máshol soha semmi sem történik – és ez szkepticizmus volt.

- Nem. Máshol más dolgok történnek – mondta a 12 nagy ember – melyek jobbak mint azok a dolgok, amelyek itt történnek – mondta a 12 nagy ember, és ez ravaszság volt, mint korábban, Jack ravaszsága, csak kisebb.

- Nem. Itt történnek azok a dolgok, amiért idejöttünk, és nem máshol.

- Milyen dolgok?

- Hulla. Puska. Bűn.

- Mi nem csináltuk egyiket sem – mondta a 12 nagy ember.

- 12 nagy puskátok van. 13 – tette hozzá a rendőr mert meglátta Jack nagy puskáját.

- Azt gondoljuk – mondta a 24 rendőr – hogy ti öltétek meg a három hullát.

- Nem.

- De igen. Ez bűn. El kell mennünk a börtönbe.

- Jó. – mondta a 12 nagy ember. Egy nagy börtönbe menjünk, mert sokan vagyunk. És nem szeretünk sokan kicsi börtönben lenni.

Mind elmentek és Jack az ágy alatt jobban érezte magát.

- Phű – mondta, és ez megkönnyebbülés volt.

A következő héten Jack egy helyre látogat, amely a Pokol.

Megjelent Galla Miklós társszerzőjének abszurd könyve!

<h4 style="text-align:center"><span style="color:#000000"><strong>Vajon milyen krimi lehet az, aminek m&aacute;r a c&iacute;m&eacute;ből kider&uuml;l ki a gyilkos?</strong></span></h4>

Vajon milyen krimi lehet az, aminek már a címéből kiderül ki a gyilkos?

További Írásokk

11 (ál)Hír a Nagyvilágból! | 20 alak, aki nagyon szeretett volna egy tetoválást, de nem ilyet | 21 kérés, amit a grafikus szándékosan félreértett | 22 dolgozó, akiktől a munkavédelmi felügyelők infarktust kapnának | A baseballozó, aki elporlasztott egy madarat | A lábbal integetők | A mutáns visszatér | A nő vegyelemzése | A világ legrövidebb könyvei: | A víruslátó asszony | A zombikról őszintén | Abszurd Lexikon 102-104 oldal | Állatkertben | Az állatok viselkedése | Az esernyős bácsi | Az öregedés néhány jele | BAJKÁL ÚR | Bolond Istók | Disznóvágás röviden, tőszavakban: | Dr. Green éjszakája | Egy derűs nap a strandon | Halálos kavicsok | Használati utasítás az Ön kerékpárjához | Háztartási praktikák | Hegedű | Hogyan adjunk be egy tablettát a macskának? | Hogyan fürdessünk meg egy macskát | HOGYAN KELL ZONGORÁZNI? | Hogyan kerüljük el a veszélyes kiflit | HOGYAN SAKKOZZUNK | Hogyan szökjünk börtönből | HOGYAN VADÁSSZUNK? | HORGÁSZ A PÁCBAN | Horroreszk | Huss a célba! | Irodalom szóbeli érettségi tétel kidolgozva! (bármilyen tétel esetén) | Kapja el a koronavírust | Katonadolgok | Lelkisegély Szolgálat Forródrót | Miért? Miért? Miért? | Minden idők 10 legizmosabb állata | Mindenre van magyarázat, avagy hogyan került a hegedű a hűtőbe | Mit tegyünk atomvillanás észlelésekor? | Mitől zakatol a vonat? | Néhány ember, akiknek ideje lenne egy normális fodrász után néznie | Néhány kép, ami megmutatja, hogy felesleges a rajzfilmekben logikát keresni | NYÁRI TÁBOR | Payor Kristóf szól hozzánk! Fontos! (ez is) | Polski Fiat 126 (kis Polski) | Rendeljen még ma, vagy a jövő héten | Roncsolódott szoborfejek szakszerű tárolása | SIMPLE JACK | Szerelem mindenáron | Szilveszteri vers 2020-2021 | TANÁCSOK KEZDŐ HAJÓTÖRÖTTEKNEK | Trabant 601: sütve, nem hajtogatva | Vicces kommentelők, akiknek elég jól sikerült megfogni a lényeget | Viccpályázati felhívás | VISELKEDÉSI TANÁCSOK ÉTTEREMBEN | Western történet | ZENESZERZÉS |

További tartalom

Új tusfürdő

Etus

Miniszoknya

Köszönöm a befogadást!

Nos, igen

Fontos!

Samuel L. Jackson

Szerelem mindenáron

Lassie vett

Származás

A nő vegyelemzése

Közmondások

Női gondok

Művészet, műhely

Tóth Gabi