Cimke : #vargamáté

Tündérmese

Három rózsaszín ruhás tündér hirtelen átváltozott töltõtollá. Kezdetben senki sem értette a dolgot, körülállták és nem értették három napig.

Utána egyszercsak õk is átváltoztak (mármint a többiek) töltõtollá. Az egészben az volt a furcsa, hogy átváltoztak töltõtollá. Késõbb arra ment két tündér-doktor, és rájött, hogy a betegség ragadós mint a ragacs. De nem vigyáztak eléggé, és a két tündér-doktor is átváltozott töltõtollá. Egy hét múlva összeült a tündér-tanács. Körbeülték a töltõtollat - direkt írom egyes számban, ugyanis a szerencsétlenül járt tündérek mind ugyanazzá a töltõtollá változtak - szóval körülülték a töltõtollat és nem értették. Azonban õk nem változtak át töltõtollá mert volt rajtuk maszk. Tanácskoztak, hogy mi lesz, míg végre rájöttek, hogy gyógymódot kell alkalmazni. Hónapokig alkalmazták a gyógymódot, és az eredmény az lett, hogy a töltõtoll meggyógyult.

A csodának messze földrõl a hírére jártak. Híres tudósok ámélkodtak, neves orvosok kiáltottak fel úgy hogy ahh, a meggyógyult töltõtoll láttán. A töltõtoll tényleg nagyon vidám és élénk volt de még pihennie kellett amíg teljesen fel nem épül.

Sajnos ez a mese nem igaz, mert ilyen nincs is. De azért el lehet képzelni ilyet, legalábbis én el tudok. Van azonban olyan amit még én sem tudok elképzelni, de az már olyan, hogy elképzelni sem tudom. Ez a fenti mese csak egy nudli ahhoz képest.

 

-Varga Máté-

Partvis mese

  Volt egyszer, hol nem volt, egy partvis. Ez a partvis egy szép napon úgy döntött, hogy elindul világot látni. Ballagott az úton, meglátott egy egérlyukat. Ennek úgy megörült, hogy bezárták az õrültekházába. Itt csupa olyan partvis közé volt zárva, akik örültek, ha egérlyukat láttak.

  A partvisok tehát mind azonos elvet vallottak. Pusmogtak, pusmogtak egymás között, aminek persze az lett a vége, hogy fellázadtak, és leölve az ápolókat, mind kiszöktek az elmegyógyintézetbõl. Elutaztak ahányan voltak egy fiktív szigetre, és ott megalapították az Egérlyuklátásnak Örülõ Partvisok Királyságát, élén a mi partvisunkkal.

  Teltek az évek, a király bizony megöregedett. Közben született néhány lánya, a legkisebb volt a legszebb, jött egy ifjú partvis (az esernyõt csak a legritkább esetben használó partvisok királyságából), elvette a lányt, csak elõbb meg kellett küzdenie egy hétfejû videórekorderrel. A király neki adta a királyság felét, majd meghalt.

  Az ifjú partvis átvette a trónt, a legkisebb leány pedig királynõ lett.

  A gyermekük egy új partviscsalád (az egérlyukak közelében esernyõt használó egyébként pedig örülõ partvisok családjának) elsõ és egyben utolsó tagja lett, mert négyéves korában leesett egy fáról és meghalt.

  Viszont nem messze ettõl a fától volt egy egérlyuk. Ebben lakott  Egér papa és Egér mama, nyolc kis egérkölyökkel. Ebbõl ötöt megevett egy macska, maradt három. Ez a három pedig gyomorrontást kapott, és szintén meghalt. Egér mamának bedugult az orra, és megfulladt. Egér papa naphosszat sírdogált, de végül abbahagyta, mert meghalt.

  Ez a mese speciel nem túl jól végzõdik, ezért ezt ellensúlyozván a végére még olvassák el ezeket a szavakat:

  Móka, öröm, jó, hurrá, gyõz, finom, család, tea, nevetés, boldog.

-Varga Máté-

Az állatok viselkedése

Az állatokat viselkedésük szempontjából két csoportba sorolják a tudósok. Az egyik csoportban azok az állatok vannak amelyek nem rágják a fát, nem apró termetűek és nem percegnek.

Ilyen a zebra, a marha, a zsiráf, az okapi és a hőscincér. A zebra például sosem perceg, a zsiráf nem apró termetű és a hőscincér sem rágja a fát ha nincs rá alapos oka. Az egyetlen olyan állat, amely egyértelműen a másik csoportba tartozik, vagyis perceg meg apró meg rágja a fát - az bizony a szú. A szú tehát viselkedését tekintve egy unikumnak számít az állatok között, ezért is hívják az állatok egymás közt úgy, hogy "szú, vagy másképpen unikum". Az állatok egyébként azért használnak ilyen esetlen becenevet mert 1.: nem tisztelik a szút 2.: nagyon buták. Az állatok butasága annyira jellemző, hogy például a múltkor egy őz, (úgy hívták, hogy Ferenc) megdöbbent azon, hogy a felhők mozognak. Hát nem is tudom, de egy ilyen alapdolgon megdöbbenni csakis az állatok tudnak, mert olyan mérhetetlen ostobák, hogy fel sem fogják, hogy mi az a felhő. Még szép, hogy ott állnak ledöbbenve, ha véletlenül rájönnek. A mormoták pedig minden nap felfalnak néhány rothadt almát, azt gondolván (a hülyék), hogy szerencsét hoz nekik. Nos szerencsét azt nem hoz, de legalább nem halnak éhen. Megfigyelések szerint az állatok minden helyzetben viselkednek valahogy, de a legpéldásabb magatartást mindig döglött állapotban tanúsítják, ekkor ugyanis nem esznek embert, nem tutulnak, nem percegnek, és nem ficánkolnak, egyáltalán, semmi olyat nem tesznek ami elvonhatja a figyelmüket arról, hogy megpróbáljanak minél jobb ízűek lenni.

 

-Varga Máté-

Dr. Green éjszakája

Egy hűvös téli éjszakán Dr. Green éppen hazafelé tartott a kocsijával, mikor észrevett 3 zombit az út szélén.

Később még észrevett 6 további zombit, 4 csontvázat, 2 vámpírt. Csak elmosódottan látta őket, mert gyorsan továbbhajtott, attól tartva, hogy a szörnyek megpróbálják majd megölni. S csakugyan, az egyik csontváz betörte az elsuhanó kocsi ablakát, egy zombi pedig ráugrott a szélvédőre, és összenyálazta az üveget. Szerencsére azonban egy kanyarnál a zombi leesett, az ablakot pedig meg lehet csinálni.

Dr. Green megtörölte izzadó homlokát, és valamelyest megnyugodott.

Már azt hitte túl van az életveszélyen, de tévedett. A kesztyűtartóból vérfagyasztó üvöltés hangzott, meg olyasféle bugyborékoló hang, mint amikor megfojtanak valakit. Green gyorsan kinyitotta a kesztyűtartót, és egy véres levágott kéz esett az ölébe. Míg a meghökkent férfi a kezet szemrevételezte, a zombik utolérték a kocsit, és megették Mr. Greent.

               

 

-Varga Máté-

A Kolbász család

Kolbász papa és Kolbász mama elvitték sétálni a kis Kolbászgyereket. A csöppség vígan futkározott a réten, amikor egy sas lehajolt, és bekapta. A szülők megilletődötten sikoltoztak.

  - Azonnal köpd ki a fiamat! - süvöltött az anya.

  A sas ránézett.

  - Mit mondtál?

  - Jó az új tollad.

  - Ja, igen - a sas elmosolyodott - most vedlettem.

  - Ja. És hol lehet ilyet kapni? Drága volt?

  - Nem, egyáltalán… tudod, nekem jó szemem van az ilyesmihez.

  Amíg Kolbász mama a gonosz sassal csevegett, Kolbász papa hátulról közelítette meg a madarat.

  - Állítólag az erdő szélén jó káposztát lehet kapni - merengett Kolbász mama.

  - Nem tudom, én csak húst eszem - szólt a sas, és villámgyorsan hátrafordult, de nem volt elég gyors, és Kolbász papa erőset húzott a koponyájára saját magával. A sas kidőlt, és kiköpte a kis Kolbászgyereket.

  - Papa! Mama! - ujjongott a csöppség.

  - Drága gyerekem! Egyetlen drágaságom! Úgy hiányoztál!

  - Mama, hol a papa?

  - Amíg távol voltál, elbeszélgettünk Sas barátunkkal az árakról. Apád feláldozta magát, és most felszeleteljük.

  Így történt, hogy Kolbász mama és a kis Kolbászgyerek egy recés késsel feldarabolták az ájult Kolbász papát és a Sast. A sas gyomrából előkerült az a szelence, amit még tavaly loptak el Kolbász mamától, meg még egy filctoll. Most már három filctolla van a Kolbászgyereknek, egy zöld, sárga és kék.

  Most már ilyet is tud rajzolni:

                            

  Most már csak piros filctollra van szüksége a kis Kolbászgyereknek, hogy méltóképpen tudja megörökíteni édesapja halálát.

  Segítsünk neki!

  Adományaitokat (pénzt is elfogadunk) a szerkesztőség címére várjuk.

 

-Varga Máté-